5 kérdés-5 válasz

“Mi volt az a pillanat és mikor, amikor úgy döntött, hogy a színművészet lesz a hivatása?”

„Gimis koromban a Füleki Zsákszínház előadását látva éreztem azt, hogy milyen jó lenne ott lenni a színpadon. Csatlakoztam a Zsákszínház „társulatához” és nagy izgalommal fogtam bele a „színészi” munkába, de akkor ez még csak kikapcsolódást, szórakozást jelentett számomra- amit azért egyre jobban komolyan vettem- bár ekkor még nem gondoltam, hogy ebből fogok megélni. Eredeti célom az volt, hogy orvos leszek. Aztán Kassára a Thália Színházba felvételiztem, azzal a szándékkal, hogy a profik között szerezzek komolyabb tapasztalatot, de a fő cél a színművészeti volt. Amikor kiderült, hogy felvettek, édesanyám legnagyobb bánatára-később legnagyobb örömére- úgy döntöttem a színészi pályát választom."

„Mik a tervei, céljai a jövőt illetően mind szakmailag, mind magánéletileg?”

„Természetesen a célom mindig az, hogy bármikor, bárhol, bármit játsszam mindig a lehető legtöbbet hozzam ki magamból, a szerepből, hogy mindig izgalmas legyek, ne válljak sablonossá. Képes legyek a néző számára és persze magamnak is újat nyújtani. Lényegében ez a legfontosabb szakmailag. Újabban belekóstoltam a rendezésbe is szívesen próbálgatnám még magam tovább ezen a téren. 
A magánéletemben is ugyanarra a harmóniára törekszem, mint a színészi munkámban. Nagyon ritka a színész életében, hogy egyensúlyt tud teremteni a magánélete és a hivatása között, persze ehhez egy olyan partner is kell aki mindezt biztosítja. Hála Istennek én ezen szerencsések közé tartozom!”

„Melyik szerep megformálása jelentette pályafutásán eddig a legnagyobb feladatot és miért?”

„Mindegyik szerep megformálása kihívás számomra valamilyen szinten, hiszen ahogy már említettem, a kis szerepeket is el kell tudni úgy játszani, hogy a színésznek legyen jelenléte a színpadon. Én mindig ezt tartom szem előtt. Amire szívesen emlékszem vissza és nagy feladat volt számomra, az az Ébredés. Nagyon szerettem azt a darabot és Johannes szerepét is. Kihívást jelentett az, hogy hogyan találjam meg az egyensúlyt a főhős különböző személyiségvonásai között, hogy ne billenjek át egyik vagy másik oldalra. Így talán egy kis zavart is keltettem a nézőben és elgondolkodásra ösztönöztem őket. Természetesen a darab önmagában lehetőséget adott nekem erre. A lényeg, hogy nem akartam egyértelműen negatív vagy pozitív „hőst” megjeleníteni a színpadon!

„Milyen a kapcsolata a rajongókkal?”

„Én úgy érzem, hogy jó a kapcsolatom a színházszerető és látogató emberekkel, és természetesen azokkal, akik engem, a játékomat is szeretik. Sokféleképpen fejezik ki az emberek az irántam érzett szimpátiájukat. Mindenki más, általában előadás után szoktak gratulálni, vagy a GGSZ fórumán és a színházi portálon fejezték ki eddig tetszésüket. Az előbbibe igyekeztem mindig írni, így azt hiszem mondhatom, hogy jó a kapcsolatom a „rajongókkal”.
Örülök a „rajongóknak”, hiszen minden visszajelzésből építkezni tudok és ha pozitív, vagy akár negatív kritikát is kapok, mindenből táplálkozom és igyekszem fejlődni. Eddig hála Istenek csak pozitív élményem volt a „rajongókkal” kapcsolatban, nem találkoztam még tapintatlan, tolakodó közeledéssel.

„Mi az az első kedves pillanat, vagy esemény ami rögtön eszébe jut bármelyik előadásával kapcsolatban?

„Most ami azonnal eszembe jutott, az az, amikor az Anconai Szerelmesek után egy kislány megkérte a szüleit, hogy had találkozzon velem. Amikor odajöttek hozzám, a kislány azonnal megölelt és azt mondta: „ Te leszel a férjem, mert én nagyon szeretlek, te voltál a legjobb!” Hát nem aranyos? Persze komolyabb visszajelzéseket is kaptam sokat- ami itt rögtön eszembe jutott most, az az Ébredés után történt: Egy férfi jött oda hozzám és elérzékenyülve mondta nekem, hogy a játékommal a fogyatékkal élő fiára emlékeztetem. Annyira hitelesnek találta a játékomat, hogy végigborzongta az előadást, állítása szerint felismerte gesztusaimban, hanghordozásomban és a karakter megjelenítésében a fiát.”

2008. március 23.