Csehov - eredetileg cím nélkül fennmaradt - Platonovját igen hosszú terjedelme miatt általában csak hathatós húzással lehet színpadra állítani, így tulajdonképpen minden egyes adaptáció a darab egy-egy új arcát fordítja a közönség felé. Michael Frayn író Csehov egyik legelismertebb brit fordítójaként Vadméz címmel gyúrta komédiává a nem éppen szívderítő drámát, ám a Gárdonyi Géza Színház magyarországi bemutatóját látva nem sok változást észlelhetünk az eredeti műhöz képest. A Platonov nyomán készült komédia valószínűleg minden, a Csehov-féle eredetit ismerőt izgalommal teli, egyúttal kétellyel vegyes várakozással tölt el. Talán van felmentés? Beteljesedik a szerelem (bármelyik), netán van egy, a nihilből kivezető nyúlcsapás, amit a szereplők korábban nem fedeztek fel? Az előadás folyamán világossá válik: a különbség leginkább a leleményes, sokszor briliánsan megkomponált szöveg nyelvi humorában (fordító: Morcsányi Géza) és a végkifejlet hogyanjában érhető tetten, ám ez alapvetően éppúgy írható a dramaturgia és a rendezés számlájára is.
Az elveszettség és kilátástalan talajvesztettség mementójaként korona nélküli, vékony fatörzsek huzalokon himbálódzó rengetege szolgál háttérül a fiatal és kívánatos özvegy Anna Petrovna (Bozó Andrea) látszólag idilli összejöveteléhez (díszlet: Juraj Fabry): a szereplők közülük bújnak elő, itt tűnnek el, de sosem találnak biztos menedéket. Van, aki eleinte nem is próbál elrejtőzni: a képmutatás hiánya, a kendőzetlen őszinteség azonban csak ellenséges férfiak és szerelmes nők garmadáját eredményezi Platonov (Mészáros Máté) számára. Minden teher az ő vállára nehezedik: amellett, hogy a női szívek egyetlen vágyálmának - számára láthatóan cseppet sem élvezetes - szerepére van kárhoztatva, az elmélkedés és filozofáló kiútkeresés is az ő egyszemélyes performanszává lesz. Vitapartnerei nincsenek, a szerelemben viszont egyszerre négy nő is verseng a kegyeiért: leginkább ők azok, akik megalapozzák az előadás komikus vonalát.
Az eredetileg végzet asszonyaként ábrázolt Szofja (Szabó Emília) itt rajzfilmbeillő intenzitással pillogó, hisztérikus porcelánbabaként tipeg ide-oda, eleve érzékeltetve annak lehetetlenségét, hogy a régi nagy szerelemként újra meghódítja Platonov szívét. Anna Petrovna egészen addig esélyesnek is tűnik, amíg az előadás legsikerültebb jelenetében szégyentelenül részegre nem issza magát szíve választottjával, később pedig a megcsalatás tudatától sújtva éppen olyan hisztérikává nem válik, mint vetélytársa. A szereplők egytől egyig markáns archetípusai egy-egy tulajdonságnak, az előadást bonyolult eszmefuttatások helyett sokkal inkább a bohózatszerű párbeszédek és akciók strukturálják. Egy ponton - Platonov kétségbeesve tanakodik magában, hogy a régi, vagy az új nyári lakban várakozó szeretőhöz menjen felesége mellől - egy pillanatra A miniszter félrelép szerencsétlen "donjuanja", Galamb Sándor is felsejlik a szemünk előtt.
Bár a csehovi pisztoly - aminek, ha már a színpadon van, el is kell sülnie - eldördül néhányszor, nem hangsúlyos, sokkal inkább komikus szituációkban: sorsát azért Platonov sem kerülheti el. Mészáros Máté és Bozó Andrea erőteljes játéka e két karakterre irányítja a legtöbb figyelmet, Vajda Milán esetlen és szánandó Vojnyiceve, Nagy András részegesen szellemes doktora és a Rácz János által szemet gyönyörködtetően életre keltett nőimádó, vén Glagoljev is megajándékozza a nézőt néhány kellemes pillanattal. Bár Radoslav Milenkovic rendezésében érezhető a komikum felé való elmozdulás szándéka, mégsem ez a domináns: Csehov a vadméz negédes masszájából is kidugja a fejét, amely így kissé kesernyésebb - de épp ez adja a zamatát.