Vigyázz, kész, rajt: világgá megyünk!

- Mentetek világgá gyerekkorotokban?

Nagy András (Phileas Fogg):

- Még a bejárati ajtóig se jutottam, mert hazajött anyám.

Rácz Jani (Passepartout):

- A mai napig szeretnék világgá menni. Ha milliomos lennék, évekig csak utaznék.

Vajda Milán (Fix nyomozó):

- Addig jutottam, mint a legtöbb gyerek: melyik játékomat vigyem?

Mészáros Sára (Auda hercegnő):

- A temetőben volt egy bunkerünk a barátnőmmel, oda hordtunk mindenféle rossz cuccokat otthonról, amikkel el akartunk indulni. De aztán mindig volt egy szülinap, egy karácsony, egy húsvét, amit ki kellett várni, hogy még megkapjuk a Moncsicsit, a Barbie babát, a nem tudom mit, és csak utána induljunk el. Aztán mire elfogytak volna az ünnepek és a kivárandó ajándékok, a világgá menésből is kinőttünk.

- Milyen gyerekelőadásban játszani?

R. J.:

- Ja, hát eleve nagy izgalom, hogy sok száz talpnak készül az előadás (sok gyerek felteszi a lábát az előtte levő székre).

N. A.:

- Talán pontosabban, tudatosabban kell vezetni őket.

V. M.:

- Nehezebb izgalmasnak maradni, hogy a gyerekek ne kezdjenek el őrültködni a nézőtéren.

M. S.:

- A gyerekek zsigeri őszinteséggel rögtön fészkelődnek, papírt csörgetnek, beszólnak, hogy mikor lesz már vége, ha nem tetszik nekik valami.

R. J.:

- Gyerekkoromban láttam egy bábelőadást, már nem tudom, miről szólt, de azt igen, hogy bizonyos pillanatai évekig hatással voltak az életemre. Minden elhangzó mondatnak hatalmas felelőssége van, példát mutatunk a gyerekeknek, feladatunk van, tanulhatnak az előadásból.

V. M.:

- És délelőtt tízre kell felpörögni az előadásra, nem este hétre.

- A szerepetek?

N. A.:

- Ez inkább egy nagy csapatdarab. Az például eddig eszembe se jutott, hogy én lennék a főszereplő.

R. J.:

- Elvileg én vagyok a nevettető. De nem szeretem ezt a meghatározást. Az ilyen figuráknak is a mélyebb tartalmát keresem. Akkor lehetek mulatságos, ha először is hiteles és emberi vagyok.

V. M.:

- Én vagyok a bajkeverő ellenlábas. Gyerekkoromban mindig a "rossznak" szurkoltam, hogy megjavuljon, vagy legalább ne haljon olyan szörnyű halált. Itt a színházban a Mumus című gyerekdarabban is egy "rosszat" játszottam. Aztán egy gyerekrajz-pályázaton át kellett adnom egy díjat, és amikor megjelentem, az addig vidám gyerekek elbújtak egymás háta mögé, a nyertes falfehéren, remegő térdekkel vette át a díjat. Ez nem volt jó élmény, nem tudtam elmagyarázni, hogy de hát én egy kedves mumus vagyok. De a színpadon persze ez más, akkor a néző gyerekeknek igenis az a dolguk, hogy fújoljanak az intrikusra.

M. S.:

- Remélem, csak ki kell mondani, hogy hercegnő, és az összes kislány majd az akar lenni.

- Mit mondanátok a képzeletbeli gyereketeknek, miért nézze meg ezt az előadást?

R. J.:

- Minden gyerek megtalálhatja a kedvenc hősét: van úriember, hercegnő, bohém figura, bonyolító nyomozó. És fontos, hogy az előadás fő eleme a zenekar, akik jó számokat írtak, biztos lesznek majd slágerek, amiket előadás után is lehet dúdolni.

M. S.:

- Mert jók leszünk. És ha jók leszünk, akkor majd csak a könnyedséget lehet látni - de mi tudjuk, hogy mögötte nagyon kemény meló volt, van.

N. A.:

- Mert érdekes. Én például most azt szeretem nagyon, hogy a színpadra lerakott farostlemezeken nagyon jól szól a cipő, és próbálok a mozgásomba mindenhol ilyen ritmusos, szteppes izéket belecsenni.

V. M.: - Mert az apukája benne van.

Jónás Péter

Forrás: http://www.hevesmegyeihirlap.hu/index.php?apps=cikk&d=2007.04.20&r=119&c=593632

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés