– Fontos az egy írónak, hogy darabját több országban is bemutassák?

– Az első bemutató olyan, mint egy újszülött első éve. Ez az első év tele van élménynyel, könnyel és örömmel. Visszaadhatatlan érzés, amikor a leírt szavak élő formát kapnak a színpadon, amikor már nem az író, hanem a darab a fontos. Valóban sok országban műsorra tűzték ezt a legsikeresebb darabomat. Mindenütt hatalmas érzelmeket kavart, és ezt nagyon élvezem. Tizennégy évvel a megírása után még mindig olyan erőt sugároz, mint akkor. Ez az írónak a legfontosabb: ne kopjanak meg szavai az évek során. Az pedig, hogy most Magyarországon is bemutatják, külön öröm, hiszen közel áll hozzám ez az ország és ez az irodalom.

– Mi ez a különleges érdeklődés a norvég emberek, Norvégia iránt, hiszen a darab ott játszódik.

– Tizenhat évet éltem ott. Az első feleségem norvég volt, két gyermekem él ott. A felnőttkorom meghatározó éveit töltöttem Skandináviában. Tinédzserként olvastam egy könyvet Norvégiáról és Svédországról, és egy belső hang már akkor azt mondta: ez kell neked! Akkoriban – ellentétben a mai időkkel – még nem volt Skandinávia felkapott hely, és amikor kiderült, hogy Norvégiába költözöm, a kollégáim a Brit Színháznál két dolgot kérdeztek: vagy azt, hogy miért, vagy azt, hogy hová...? Akkoriban a Föld peremét jelentette ez a vidék. Ma már tudjuk, klassz hely. Maga a dráma jórészt Norvégia egy elhagyott szigetén játszódik, mégsem hiszem, hogy ezek az emberek kifejezetten norvégok lennének. Bárhol élhetnének a világban. A darab nem nagyvárosokba termett, hangjai sokkal inkább felszabadulnak és magasabbra szállnak ilyen kisebb helyeken, mint például Eger.

– Szikáran ábrázolja figuráit, óvakodik véleményt mondani róluk, „csak” felmutatja őket. Mégis vannak-e kedvenc alakjai?

– Ebben a játékban senki sem rossz és senki sem jó. Tömören összefoglalva az a kérdés, bűnös-e a gyerekgyilkos, vagy sem. Egészen összetett dolgokat figyelhetünk meg anélkül, hogy bármilyen kinyilatkoztatást tennénk. A történetnek gyakorlatilag nincs igazi eleje és vége sem, csupán az adott szituáció van, melyben megélik sorsukat a szereplők. Darabomnak immár ötvenkét különböző előadását látva be kell ismernem, az én kedvencem Agnes, mert rengeteg jó energiával van megáldva: kicsit mindig magamra ismerek benne.


– Néhány perce ért véget az Ébredés bemutatója, mik az első benyomásai?

– Először is, ez egy nagyon „tisztességtelen” kérdés! De komolyra fordítva a szót, csak azt válaszolhatom, hogy kiváló előadást láttam, minden lépését pontosan tudtam követni a darabnak – ez nem minden esetben van így... Bár nem értek magyarul, azt mégis éreztem, hogy egyetlen fals hang sem keveredett az előadásba. Izgalmas a különböző színházi tradíciókat megfigyelni a játék folyamán. Úgy gondolom, ez egy minimalista darab, az előadás pedig hol minimalista, hol nem az. Tény – és számomra a legfontosabb –, hogy a színház misztériuma, amit a színészek teremtenek meg, létrejött.

– Ha már a színészeknél tartunk, korábban említette, hogy Agnes alakja áll legközelebb a szívéhez. Így érezte most is?

– Ebben az előadásban is nagyon szeretnivaló volt. A különböző fölfogások nem igazán tudják megváltoztatni az ő jellemét. Az egri előadásból számomra az apát játszó Kelemen Csaba emelkedett ki, aki egyszerűen remek volt: csak nagy színész képes ezt a különös jelenetét így eljátszani, hasonlóan az Unnt és Johannest alakító Murányi Tündéhez és Nagy Andráshoz, akik magukkal ragadóak voltak. Játékukban minden összefüggésre fény derül, ami a fájdalomhoz, a megoldhatatlanul nehéz helyzethez vezet, egészen a reményvesztettségig.

– Mennyire érezte másnak az egri produkciót, mint a korábban látottakat?

– Ebben az előadásban és a közönségben is érezni véltem azt a sokat emlegetett kelet-európai érzékenységet, hagyományaink különbözőségét, de nehezen tudok objektív maradni, hiszen én ott, abban a kemény norvég tájban látom a szereplőimet, hallom a szél süvítését, érzem, ahogyan veri arcomat az eső. Ez rettenetesen nehéz élet, mégis gyönyörű. Csak szubjektíven vagyok képes nézni egy-egy előadást, ezen nem segíthetek: ezt a csomagot mindig hordom a vállamon, bárhol látom is a darabomat. Ismerem ezt a szigetet, ott voltam...!

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés